Bab Berci és a csodanektár / Benny Bean and the Magic Nectar

Hungarian

Kétségbeesetten sóhajlott föl belőle:

– Ugye, kedves Rimapénteki Rimai Péntekh, nem haltál meg?!

A hangra – mintegy varázsütésre – kinyílt Rimapénteki Rimai Péntekh bal szeme. Szúrósan nézett a bal szeme Bab Bercire. De nem találhatta elég szúrósnak, mert segítségül hívta a jobb szemét. Kinyílt az is.

– Mint a mácsonyatüske, úgy szúr a szemed – kiáltotta boldogan Bab Berci.

– Mit akarsz itt? – vicsorogta Rimapénteki Rimai Péntekh. – Egy perc nyugtot sem hagynak az embernek.

– Ne haragudj – motyogta Bab Berci -, azt hittem, megütött a szél… Mivelhogy nem füstölt a kéményed.

Érthetetlen mormogás tört fel erre Rimapénteki Rimai Péntekh torkán, Bab Berci nem tudta megállapítani, vad morgás-e, vagy csak félvad.

– A szél – mormogta Rimapénteki Rimai Péntekh, és lassan felült a priccsen. – A szél… hát bizony meg is ütött… A kudarc szele. – Fölordított: – A fene egye meg!

– Ha akarod – dadogta Bab Berci -, én el is mehetek.

Érthetetlen mormogás tört fel erre Rimapénteki Rimai Péntekh torkán, Bab Berci nem tudta megállapítani, vad morgás-e, vagy csak félvad. Mert ha, mondjuk, félvad, azt úgy is felfoghatjuk, hogy félszelíd, ami ugye majdnem szelíd. Akkor viszont lehet, hogy maradhat még egy kicsit. Bab Berci úgy döntött, hogy félszelíd morgás volt, és a tőle telhető legudvariasabban megkérdezte:

– Milyen kudarc?

Rimapénteki Rimai Péntekh mogorván bámult maga elé.

– Én itt éjt nappallá téve…

– Tudom – vágott közbe Bab Berci -, az emberiség érdekében keversz, kavarsz, kotyvasz… – belefulladt a szó, mert a nagy kevercölő ráemelte mácsonyatüske-tekintetét. – Bocsánat – rebegte Bab Berci.

– A csodanektárt akarom kifőzni – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

Bab Berci mélyen hallgatott, nehogy az újabb kérdéssel felingerelje.

– A csodanektárt, amelyből ha a leggonoszabb ember lenyel egy kiskanálnyit, azonnal jószívű lesz. Segítőkész, barátságos, megértő, szelíd… És nem sikerül és nem sikerül! Már a kilencszázkilencvenkilencedik változatot főzöm, és semmi! Kudarc kudarc hátán.

– Már ne haragudj – akadékoskodott Bab Berci -, de ki a csudán próbálod ki a csodanektárodat, amikor erre még a madár sem jár.

Rimapénteki Rimai Péntekh felpattant, és döngő léptekkel masírozott egyik faltól a másik falig.

– Kicsodán, kicsodán?! – dühöngött. – Hát magamon! Ha elkészül egy változat, beveszek egy kiskanállal, és arra gondolok, ha most beállítanál ide, örömmel fogadnálak-e.

– Na és? – biztatta Bab Berci.

– Mit na és? Eddig minden kanál csodanektárom után azt gondoltam, ha be mered ide tenni a lábad, úgy kiváglak, mint a sicc.

English

A desperate moan escaped Benny Bean’s lips:

“Oh, my dear Evelyn Grimrose of Grimrose Path, you haven’t died, have you?”

At the sound of Benny Bean’s voice — as if by magic — the left eye of Evelyn Grimrose of Grimrose Path popped open. His left eye cast a piercing glance at Benny Bean. But he must have found that it wasn’t sufficiently piercing, because he summoned help from his right eye, which also opened.

“Your eyes are piercing like teasel spines!” Benny Bean shouted happily.

“What are you doing here?” Evelyn Grimrose of Grimrose Path sneered. “Can’t I be left alone for one minute?”

“I’m sorry,” Benny Bean muttered. “I thought you had a stroke… Because your chimney wasn’t smoking.”

An indistinct murmur erupted from the throat
of Evelyn Grimrose of Grimrose Path. Benny Bean couldn’t determine whether the grunt was really wild or only somewhat wild.

“A stroke,” Evelyn Grimrose of Grimrose Path murmured, and he slowly sat up on his cot. “Yes, a stroke… sure enough, I did have a stroke… A stroke of failure.” And he shouted: “Damn!”

“If you want,” Benny Bean stammered, “I can leave.”

An indistinct murmur erupted from the throat of Evelyn Grimrose of Grimrose Path. Benny Bean couldn’t determine whether the grunt was really wild or only somewhat wild. Because if it was only somewhat wild, it could be interpreted as somewhat mild, that is to say, almost mild. In which case he might stay a bit longer. Benny Bean decided that the grunt was somewhat mild, and in the most polite manner he could muster he asked, “What failure?”

Evelyn Grimrose of Grimrose Path stared glumly before him.

“Day and night, I tirelessly…”

“I know,” Benny Bean interrupted. “For the benefit of humanity, you’re stirring, mixing, concoc…” He almost choked on the word, because the great stirrer trained his glare of teasel spines on him. “Sorry,” Benny Bean whispered.

“I am working on the magic nectar,” Evelyn Grimrose of Grimrose Path announced.

Benny Bean didn’t say a word, trying to avoid upsetting him with another question.

“The magic nectar, a teaspoonful of which would instantly turn even the wickedest person kindhearted. Helpful, friendly, understanding, gentle… And no matter what I do, it just doesn’t work! I am on version nine hundred and ninety-nine, and nothing! Just failure upon failure.”

“Please forgive me for asking,” Benny Bean quibbled, “but on whom do you test your magic nectar here in the middle of nowhere?”

Evelyn Grimrose of Grimrose Path jumped up and paced from wall to wall with thundering footsteps.

“On whom? On whom?” he raged. “On myself, of course! When I’m finished with a batch, I take a teaspoon of it and ask myself whether I’d be happy to see you if you came over at that moment.”

“And?” Benny Bean asked encouragingly.

“And, and… After each spoonful of magic nectar I thought that if you dared set foot in my house, I would kick you out.”

Page 2 of 4 1 2 3 4 View All

Printed from Cerise Press: http://www.cerisepress.com

Permalink URL: http://www.cerisepress.com/03/09/benny-bean-and-the-magic-nectar

Page 2 of 4 was printed. Select View All pagination to print all pages.